Nőnapra szeretettel

Az utóbbi napokban egyre-másra kapsz buzdító üzeneteket, hogy mivel és hogyan lepd meg a környezetedben élő nőket nőnapra? Virágok tömkelege, bonbonok, ékszerek, szépségápolási termékek, de még a gyógyszergyártók is meglovagolják az alkalmat vitaminok ajánlására. Pedig. Pedig a nőnap (mint ahogy szerintem egyébként számos más alkalom is) nem az ajándékokról szól. Egyáltalán nem az a lényeg, hogy a _mai_ napon te milyen szép virágot, vagy milyen drága csokit veszel a nőknek, nem is csak a mai napon kellene foglalkoznod ezekkel a nőkkel.

De miről szól valójában a nőnap? Nos: nőmozgalomról, munkásmozgalomról, egyenlőségről, méltányos munkáról, a kizsákmányolás eltörléséről. Azok az események, amiket most felsorolok, a leggyakrabban említett események a nőnappal kapcsolatban, amikhez kötődően a nemzetközi nőnap kialakulását eredeztetik:

1857. március 8.: New York-i textilmunkásnők sztrájkja az emberibb munkakörülmények és a jobb fizetés érdekében

1908. március 8.: egy New York-i gyárban bekövetkezett tűzvész kioltja 129 munkásnő életét

1917. március. 8.: Szentpéterváron sztrájkot szerveznek a nők munkát, kenyeret, valamint a világháború és a cárizmus végét követelve, amihez 90ezer munkás (nők és férfiak vegyesen) csatlakozik, eredményeként II. Miklós cár pár nap múlva lemond

Mindegy, melyik eseményt tekintjük, a lényeg az, hogy a nőnap eredetileg nem nők cukiságának, kedvességének, bájosságának, szépségének, vagy épp az anyai és feleségbeli szerepeikben nyújtott teljesítményének az elismerése okán jött létre. A nőnap az egyenlőség napja, az egyenlő feltételek, lehetőségek és kötelességek biztosításáról szól.

Éppen ezért nem is ismerhető el évi egy szál virággal: az év minden napján történő odafigyeléssel ismerhető el. Hogy az év egyik napján se legyél önző, ne szólj be a nők testére, ne füttyögj, ne várd, hogy a feleséged felszolgálja a vacsorát, ne gondold, hogy a közös gyereketek csak a nő dolga, ne részesíts előnyben egy állásajánlatnál egy férfit, csak mert férfi, ne kérdezz rá, hány gyerek van, ha ez nem szakmai kompetencia... és még sorolhatnám. Ha mindezt megteszed, akkor nosza, vegyél virágot, mert ebben az esetben ez az ajándék valóban a megbecsülésed és tiszteleted kifejezése lesz. De csak akkor.

És nem, nem mondhatod azt, hogy „de hát ma már egyenlőség van”. Mert nincs egyenlőség addig, amíg

- a hagyományos családmodellben gondolkodsz, ahol a háztartás és a gyerek a nő dolga

- elvárod, hogy minden este meleg étel várjon, amikor munkából hazaérsz, amit minden esetben a nőnek kell prezentálni

- nem cseréled ki a gyereked koszos pelenkáját, mert az büdös

- naponta játszol a telefonoddal/tableteddel/számítógépeddel, de a mosógépet nem vagy képes elindítani

- egy nő nem mehet végig nyugodtan az utcán, anélkül hogy bármilyen inzultus érné

- a nőnek meg kell gondolnia, milyen ruhát vesz fel, hogy ne az öltözete alapján minősítsék

- az erőszak/családon belüli erőszak áldozatát áldozathibáztatás, lelki/érzelmi erőszak és meg nem értés várja a hivatalos szervek és a közvélemény részéről

- egy állásinterjún elhangozhat a családra/gyerekvállalásra vonatkozó kérdés, de természetesen csak akkor, ha egy nő ül ott a székben

- a vezető pozíciókat elsősorban férfiak töltik be, mert nem szakmai kompetenciák, hanem nemek alapján történik a választás

- ugyanazon pozíciókban dolgozó nők kevesebbet keresnek férfi társaiknál

- a parlamentben/kormányzatban a nők nem a társadalmi arányoknak megfelelő arányban vesznek részt

- egy nő által kifejtett probléma félresöpörhető „női hisztinek” minősítéssel

- törvény szövegében szerepelhet, hogy „tíz éven aluli gyermeket nevelő nő és tíz éven aluli gyermeket egyedül nevelő férfi”, mondjuk ahelyett, hogy „tíz éven aluli gyermeket nevelő szülő”

- a nőnapi ajándék virág beszerzése néhány száz női dolgozó részére a HR-en dolgozó _nő_ feladata, ill. a virágok kiosztását a takarító_nőkre_ testálják rá

...

Nincs egyenlőség, amíg egy európai parlamenti képviselő úgy gondolja, hogy normális olyat kijelenteni, miszerint a nőknek kevesebbet kell keresniük, mert kisebbek és butábbak.

Tehát: ne virágot vegyél. Azt a pénzt használd jóra: vegyél egy adag élelmet egy hajléktalan nőnek a mai napon. Azzal igazán kifejezhetsz valami fontosat. Vagy ha céged van: adj erre a napra a nálad dolgozó nőknek egy extra szabadnapot.

A virág önmagában ezen az egyetlen napon álszent és képmutató. Ezért amit én kérek mára:

Megbecsülés. Tisztelet. Isztambuli Egyezmény.

-chiroptera-

(kép: earthsky.org)

Drága hölgyem!

„Egy ilyen kedves hölgy, mint ön, nem beszélhet ilyen csúnyán.”

Ugye milyen hízelgő ez a megállapítás? És mégis frászt kapok tőle, amikor ilyesmit hallok. Hogy miért:

1. A kifejezés predesztinálja azt, hogy az illető, akinek szól, egy 'kedves' ember, és mint ilyen, neki mindig és minden körülmények között ragaszkodni is kell a kedvességéhez. Tehát nem veszítheti el a türelmét, nem háborodhat fel, nem oktathat ki, nem fejezheti ki a jogos haragját sem, mert ő – kedves.

2. Hölgy. Gyakran használt, udvariasnak gondolt formula. Ami azonban valójában a nők lekicsinylő megszólítása, a szó jelentése önmagában hordozza, hogy a nő eleve gyengébb, gyámolításra és segítségre szorul, ill. korlátozott tehetséggel és intelligenciával rendelkezik.

3. Nem beszélhet csúnyán, vagyis: számára nem engedélyezett, hogy az indulatait kifejezze, erélyesen, vagy bizonyos szavakat használva beszéljen. Mert az elégedetlenség, harag kifejezése, pláne a káromkodás csak a férfiaknak megengedett közlésformák.

Az egész állítás úgy kezeli a nőket, mint egy birkatürelmű, soha semmiért nem indulatos, homogén masszát. Ez azonban a valóságban egyáltalán nincs így.

Ez a hozzáállás sok mindent okoz a hétköznapokban, többek között általános elvárásokat fogalmaz meg a nők felé, úgy mint: egy nő türelmes, gondoskodó, képes egyszerre többfelé figyelni, empatikus. Holott ezek a tulajdonságok nem kizárólag a nőkre lehetnek érvényesek. Ahogy a határozott, ambiciózus, célorientált, stb. sem csak a férfiakra kizárólagosan vonatkozó jellemzők.

De meghatározza azt is, hogy a nők mennyire tudnak haladni a magánéletükben és a szakmai pályájukon. Az általános társadalmi elvárások eleve a nők feladatának rendelik a gyereknevelést és a háztartást, holott ebben a tekintetben a nők és férfiak közötti különbség kizárólag a biológiai reprodukciós képesség, de ezen kívül minden másra (úgy mint pl. pelenkázás, etetés, mosás, főzés, stb.) a férfiak is ugyanúgy képesek. És ne mondja nekem senki, hogy nem tud elindítani egy mosógépet, vagy megtanulni, milyen programmal kell színes ruhákat mosni, ha egyébként számítógépet, okostelefont használ...

A hölgyek eredetileg a közép- és felsőosztály női voltak, azok a nők, akik felé az elvárás a szépség és a kellem volt, akiket cselédek öltöztettek és fésültek, akik az etikett szerinti ruhákban jártak és annak megfelelően viselkedtek, akik nyelveket azért beszéltek, hogy kellemes társaságot biztosíthassanak a férfiaknak afféle diplomáciai kellékként, akik lányregényeket olvastak és hímeztek. Akik valóban nem voltak képesek kinyitni egy ajtót, vagy maguk alá húzni egy széket, mert a ruházatuk akadályozta őket ebben.

Ilyen okok miatt van az, hogy 'hölgyezni', bókolni nem mindig nyerő, sőt esetenként felháborító is tud lenni. Nem mindenki kedves és simulékony, és nem mindenkinek feltétlen vágya az anyaság vagy a kor nyomasztó ideáljainak megfelelő 'szépség'. Ahogy nem minden bók kedvesség, mert ha a nők gyengeségét, gyámoltalanságát rejti magában, vagy szexuális tartalma van („de megdugnálak” típus szépen kifejezve), akkor kifejezetten jobb lenne inkább meg sem szólalni...

Míg az utóbbi években terjed a hölgyezés, hölgyemezés, valamiféle ködös romantikától áthatva, és talán azért is mert a rendszerváltás után az elvtársnőt nem igazán tudták kiváltani, és a megszólítás zavarában egy régi, bevált formulához nyúltak vissza, senki nem tudja a megszólításokat helyesen használni. Félelmetes például, hogy hivatalos megszólítási szabályok között olyanok szerepelnek, mint úrhölgy, vagy hogy a hivatali rang mellé ki kell tenni azt, hogy asszony. Miközben a név (vezetéknév) + hivatali rang már önmagában betölti a megszólítási funkciót, és emellett még külön a nem kihangsúlyozása egy teljesen felesleges és idejétmúlt formula, az úrhölgy pedig mai környezetben már egyszerűen nevetséges. Név szerinti megszólításnál egyszerűen nincs szükség külön jelzőkre, míg egy közösségi eseményen, megnyitón, egyéb helyzetben, amikor egy tömeget szólítunk meg, nagyon korrekt lehet a „Tisztelt egybegyűltek!” vagy ha kifejezetten nőkhöz intézett megszólításról van szó, akkor pl. a „Tisztelt nők!” formula, ami önmaga lényegi mondanivalóját fejezi ki, és nem utolsó sorban nem minősít. Tulajdonképpen bármilyen helyzetben kiváltható a nemeket jelölő megszólítás egyszerű köszönéssel (Jó napot! pl.) vagy az olyan udvarias formákkal, mint az „elnézést”, „legyen szíves”, stb.

Néhány szót ejtsünk az ilyen, udvariasnak szánt formák esetén gyakran alkalmazott birtokos szerkezetről is, mint amilyen a „Drága hölgyem!”. Értem én, hogy ez valóban nagyon kedveskedőnek és finomkodónak hat, valószínűleg a használó pont arra törekszik, hogy a legudvariasabb modorát vegye elő, miközben nincs a tudatában annak, hogy ez a formula többszörösen minősítő és dehonesztáló hatású. A hölgy a már fent részletezett okok miatt is, míg a ráaggatott birtokviszony azt a nagyon sokáig fennálló felfogást tükrözi, ami szerint a nők mindig és minden esetben valamely férfinak (az apjuknak, majd a férjüknek) voltak alárendelve, gyakorlatilag az ő tulajdonát képezték, és önmagukról nem rendelkezhettek szabadon. Bár a köztudatban ez koránt sincs benne, és a jelentéstartalom is elhomályosult, de pont ezzel együtt kellene az ilyen avítt formuláknak kikopniuk a közbeszédből.

És ugyanez a kikopási igényem vonatkozik a női nevek becézett változatára is, felnőtt környezetben. „Klárika, kérem!” - miközben a megszólító rendszeresen „Szabó úr”. Itt ugyanaz a felállás ütközik ki, mint amiről eddig is beszéltem: a kiskorusított, képességében és teljesítményében hátrébb sorolt „Klárika”, és a mindenben felette álló „Szabó úr”: ehelyett pedig simán lehetnének egyenrangúak (még akkor is, ha főnök-beosztott viszonyról van szó, mert a munkahelyi pozíció nem jogosít fel másik ember teljes leértékelésére), tehát nevezhetjük őket úgy, mint „Klára” és „Sándor”.

Ezek nagyon egyszerű, mégis sokat jelentő mindennapi apróságok, amik akár nagyon megnehezíthetik a mindennapjainkat, főleg pedig a miénket, nőkét. Milyen jó lenne, ha ez a trend végre tényleg változni kezdene, és a száz évvel ezelőtti berögződéseket, szokásokat levetkőznénk, mint egy régi köntöst, hogy helyet adjunk egy új, korszerűbb és nagyszerűbb világnak.

-chiroptera-

(kép: Fingerprint)

A Dög

Én egy dög vagyok, édes úr.

Romantikus múltba vágyódás?

Felborult nemi szerepek!

Női princípium beteljesítése!

A házi tűzhely melegének őrzője!

Záporoznak a jelmondatok és üti fel a fejét lépten-nyomon az a nézet, amely tudni véli a nő kizárólagos feladatát az életben.

Észrevétlen ítélkezések 01

Bezzeg az én időmben!

Hányszor hallottam ezt életem során! Értem én, hogy az ember szereti az állandóságot, a megszokottat, olyan ez, mint egy kitaposott, lábunkra formálódott kényelmes cipő. Csakhogy a világ nem áll meg. Így hát tudomásul kell vennünk a változásokat. Még akkor is, ha az nekünk nem tetszik.

Asszonysorsok

Egyre többször olvasom, hogy régen mennyivel jobb volt, nagyanyáink végezték a dolgukat, hajnalban keltek, sütöttek-főztek, gyereket neveltek, mégse panaszkodtak, sőt, mindig mosolyogtak, tán dalra is fakadtak nagy boldogságukban. Bezzeg ezek a mai fiatalok! Főleg a lányok! Ezek még szülni sem akarnak, folyton csak nyafognak, csoda, ha nem kellenek senkinek?