Drága hölgyem!

„Egy ilyen kedves hölgy, mint ön, nem beszélhet ilyen csúnyán.”

Ugye milyen hízelgő ez a megállapítás? És mégis frászt kapok tőle, amikor ilyesmit hallok. Hogy miért:

1. A kifejezés predesztinálja azt, hogy az illető, akinek szól, egy 'kedves' ember, és mint ilyen, neki mindig és minden körülmények között ragaszkodni is kell a kedvességéhez. Tehát nem veszítheti el a türelmét, nem háborodhat fel, nem oktathat ki, nem fejezheti ki a jogos haragját sem, mert ő – kedves.

2. Hölgy. Gyakran használt, udvariasnak gondolt formula. Ami azonban valójában a nők lekicsinylő megszólítása, a szó jelentése önmagában hordozza, hogy a nő eleve gyengébb, gyámolításra és segítségre szorul, ill. korlátozott tehetséggel és intelligenciával rendelkezik.

3. Nem beszélhet csúnyán, vagyis: számára nem engedélyezett, hogy az indulatait kifejezze, erélyesen, vagy bizonyos szavakat használva beszéljen. Mert az elégedetlenség, harag kifejezése, pláne a káromkodás csak a férfiaknak megengedett közlésformák.

Az egész állítás úgy kezeli a nőket, mint egy birkatürelmű, soha semmiért nem indulatos, homogén masszát. Ez azonban a valóságban egyáltalán nincs így.

Ez a hozzáállás sok mindent okoz a hétköznapokban, többek között általános elvárásokat fogalmaz meg a nők felé, úgy mint: egy nő türelmes, gondoskodó, képes egyszerre többfelé figyelni, empatikus. Holott ezek a tulajdonságok nem kizárólag a nőkre lehetnek érvényesek. Ahogy a határozott, ambiciózus, célorientált, stb. sem csak a férfiakra kizárólagosan vonatkozó jellemzők.

De meghatározza azt is, hogy a nők mennyire tudnak haladni a magánéletükben és a szakmai pályájukon. Az általános társadalmi elvárások eleve a nők feladatának rendelik a gyereknevelést és a háztartást, holott ebben a tekintetben a nők és férfiak közötti különbség kizárólag a biológiai reprodukciós képesség, de ezen kívül minden másra (úgy mint pl. pelenkázás, etetés, mosás, főzés, stb.) a férfiak is ugyanúgy képesek. És ne mondja nekem senki, hogy nem tud elindítani egy mosógépet, vagy megtanulni, milyen programmal kell színes ruhákat mosni, ha egyébként számítógépet, okostelefont használ...

A hölgyek eredetileg a közép- és felsőosztály női voltak, azok a nők, akik felé az elvárás a szépség és a kellem volt, akiket cselédek öltöztettek és fésültek, akik az etikett szerinti ruhákban jártak és annak megfelelően viselkedtek, akik nyelveket azért beszéltek, hogy kellemes társaságot biztosíthassanak a férfiaknak afféle diplomáciai kellékként, akik lányregényeket olvastak és hímeztek. Akik valóban nem voltak képesek kinyitni egy ajtót, vagy maguk alá húzni egy széket, mert a ruházatuk akadályozta őket ebben.

Ilyen okok miatt van az, hogy 'hölgyezni', bókolni nem mindig nyerő, sőt esetenként felháborító is tud lenni. Nem mindenki kedves és simulékony, és nem mindenkinek feltétlen vágya az anyaság vagy a kor nyomasztó ideáljainak megfelelő 'szépség'. Ahogy nem minden bók kedvesség, mert ha a nők gyengeségét, gyámoltalanságát rejti magában, vagy szexuális tartalma van („de megdugnálak” típus szépen kifejezve), akkor kifejezetten jobb lenne inkább meg sem szólalni...

Míg az utóbbi években terjed a hölgyezés, hölgyemezés, valamiféle ködös romantikától áthatva, és talán azért is mert a rendszerváltás után az elvtársnőt nem igazán tudták kiváltani, és a megszólítás zavarában egy régi, bevált formulához nyúltak vissza, senki nem tudja a megszólításokat helyesen használni. Félelmetes például, hogy hivatalos megszólítási szabályok között olyanok szerepelnek, mint úrhölgy, vagy hogy a hivatali rang mellé ki kell tenni azt, hogy asszony. Miközben a név (vezetéknév) + hivatali rang már önmagában betölti a megszólítási funkciót, és emellett még külön a nem kihangsúlyozása egy teljesen felesleges és idejétmúlt formula, az úrhölgy pedig mai környezetben már egyszerűen nevetséges. Név szerinti megszólításnál egyszerűen nincs szükség külön jelzőkre, míg egy közösségi eseményen, megnyitón, egyéb helyzetben, amikor egy tömeget szólítunk meg, nagyon korrekt lehet a „Tisztelt egybegyűltek!” vagy ha kifejezetten nőkhöz intézett megszólításról van szó, akkor pl. a „Tisztelt nők!” formula, ami önmaga lényegi mondanivalóját fejezi ki, és nem utolsó sorban nem minősít. Tulajdonképpen bármilyen helyzetben kiváltható a nemeket jelölő megszólítás egyszerű köszönéssel (Jó napot! pl.) vagy az olyan udvarias formákkal, mint az „elnézést”, „legyen szíves”, stb.

Néhány szót ejtsünk az ilyen, udvariasnak szánt formák esetén gyakran alkalmazott birtokos szerkezetről is, mint amilyen a „Drága hölgyem!”. Értem én, hogy ez valóban nagyon kedveskedőnek és finomkodónak hat, valószínűleg a használó pont arra törekszik, hogy a legudvariasabb modorát vegye elő, miközben nincs a tudatában annak, hogy ez a formula többszörösen minősítő és dehonesztáló hatású. A hölgy a már fent részletezett okok miatt is, míg a ráaggatott birtokviszony azt a nagyon sokáig fennálló felfogást tükrözi, ami szerint a nők mindig és minden esetben valamely férfinak (az apjuknak, majd a férjüknek) voltak alárendelve, gyakorlatilag az ő tulajdonát képezték, és önmagukról nem rendelkezhettek szabadon. Bár a köztudatban ez koránt sincs benne, és a jelentéstartalom is elhomályosult, de pont ezzel együtt kellene az ilyen avítt formuláknak kikopniuk a közbeszédből.

És ugyanez a kikopási igényem vonatkozik a női nevek becézett változatára is, felnőtt környezetben. „Klárika, kérem!” - miközben a megszólító rendszeresen „Szabó úr”. Itt ugyanaz a felállás ütközik ki, mint amiről eddig is beszéltem: a kiskorusított, képességében és teljesítményében hátrébb sorolt „Klárika”, és a mindenben felette álló „Szabó úr”: ehelyett pedig simán lehetnének egyenrangúak (még akkor is, ha főnök-beosztott viszonyról van szó, mert a munkahelyi pozíció nem jogosít fel másik ember teljes leértékelésére), tehát nevezhetjük őket úgy, mint „Klára” és „Sándor”.

Ezek nagyon egyszerű, mégis sokat jelentő mindennapi apróságok, amik akár nagyon megnehezíthetik a mindennapjainkat, főleg pedig a miénket, nőkét. Milyen jó lenne, ha ez a trend végre tényleg változni kezdene, és a száz évvel ezelőtti berögződéseket, szokásokat levetkőznénk, mint egy régi köntöst, hogy helyet adjunk egy új, korszerűbb és nagyszerűbb világnak.

-chiroptera-

(kép: Fingerprint)